Keresnem kell egy olasz tanárt, hogy felkészítsen a nyelvvizsgámra. Átakarom vele nézni a prepozíciókat, a névmásokat, az összes igeragozást. Aztán kell csinálnom angol feladatokat. Ennyi.
     Imádok verset tanulni. Annyira, hogy utálom azt a pillanatot, amikor ráeszmélek, hogy már elfelejtettem a verset. Remélem az Eszmélettel ilyen nem lesz. (de, biztos) Talán ebben is megnyilvánul az, hogy talán-esetleg-netán-netán nehezemre eshet elengedni a dolgokat. Taláááááááán. De ha kimondom, hogy nehezemre esik, akkor úgy is lesz. De meg ha nem mondom ki, akkor nem eszmélek rá, és nem tudok továbblépni. No mindegy. Olyan könnyű lehetne az élet. Nem úgy értem, hogy fúúj nem szeretem a kihívásokat, a megpróbáltatásokat. De mondjuk ha nem nehezítenénk meg egymás életét szándékosan, na az mondjuk jó lenne. De van, aki nem így gondolja. Ne értsetek félre, nem az én  életemet nehezíti meg valaki, csak épp a szemtanúja vagyok egy 'megnehezítésnek'.
     Tényleg? Tényleg? Tényleg kriminálpszichológus leszek? Vagy legyek? Senki nem mondta, nem arról van szó.. csak. Csak még mindig nem tudom, hogy idegenvezető legyek vagy kriminálpszichológus. Ja, láthatod, sokkal többet tudok az előző bejegyzéshez képest.... 
     Néha elgondolkozom. Mindenen. Hogy én, most tényleg azért születtem ide, hogy pl. ezt most írjam. Ezt, igen. Aztán azon gondolkozok, hogy... Hogy persze, az az ember célja, hogy jobb ember legyen. És fejlődjön. Ahogy az enyém is. Mondjuk már felépítettem az életfilozófiám egy részét.
     Szerintem az élettárs a legszebb szó a partnerre, férjre, stb.re. Egyik magyar órán a tanár mondta, hogy a hitves hát igen, szerinte az a legszebb. De most komolyan. Lehet-e annál szebben kifejezni, hogy 'élettárs'? Szerintem nem. Hisz ez azt jelenti, hogy vele csinálod végig, bármi is van. Néha azt is elképzelem, hogy mi van, hogyha tényleg csak 1 igazi van. A véleményem erről a következő : nem feltétlen van "1 db" igazi, hanem - mivel az ember változik - ezért az adott életszakaszaiban adott emberek lehetnek az igaziak. De ugyanakkor végtelenül romantikus vagyok és remélem, hogy talán csak 1 van, csak az az 1. Remélem vagy talán hiszem, hogy bármilyen is legyen az életem, bármelyik életem is legyen, bármi is történjék, bármilyen is legyek, Ő ott lesz, mellettem, hisz Ő az élettársam. Akivel ezer életet élek, ezer bajon át. (Igen, bocs..) És néha úgy vagyok vele, hogy már eléggé hiányzik. Gondolok arra, hogy vajon Ő most mit csinálhat, milyen lehet az élete. Aztán gondolok arra is, hogy mi van, ha már ismerem. Lehet. Persze. És igen, persze még mindig Nála tartunk... 2szer utaztam vissza előző életeimbe és ő mind2szer ott volt. Azt hiszem, hogy tényleg csak nem tudom elengedni őt, ezért szeretném, hogy ő legyen az, akit nem is kell elengednem és akkor nem véletlen, hogy nem tudom elengedni, és ennek a mondatnak nincs semmi értelme. Ma is egy buszon utaztunk. Nem mentem oda hozzá. Ő se jött. Vajon csak remélem, hogy engem néz miután leszálltam, vagy tényleg engem néz? Hagyjuk.
   Nem tudom az egész életfilozófiám kifejteni, mert még nekem sem állt össze egésszé a kép. DE! gondolkozom rajta. Nem szeretem definiálni magam olyan dolgokkal, amiket a társadalom ruházott rám. Valahogy úgy gondolom (eddig mindig egy bizonyos kézmozdulattal magyaráztam el az életfilozófiám, persze csak magamnak, ezért igy most nehezebb..), szóval, hogy megszületünk. A világ részei vagyunk. És a világ tesz valamilyenné... orvossá, gyerekké, szülővé, politikailag hátrányos helyzetűvé, ha van olyan... de az ember feladata az az, hogy először befelé haladjon. Találja meg önmagát, a legbelsőbb csíráját, ahonnan ő maga fakad.. mint a víz. Találja meg a lelki békéjét, az egyensúlyát. Persze fokozatosan... kintről befelé. Aztán. Miután megtalálta önmagát és kristálytisztán átlátja a magáról alkotott képét és mindent, akkor újra helyezze föl magát a világ térképére. És most haladjon bentről kifelé. Hogy azt, amit megtalált, azt a csiszolatlan gyémántot őrizze meg, bármilyen is legyen a világ. Alkalmazkodjon hozzá, de úgy, hogy maradjon meg a lelki békéje. Valahogy... így képzelem. 
     És aztán jön az a rész, ami csak egy kicsit, de megijeszt. Hogy ha az ember ezen már végigment, akkor mi van? Persze, segítsen másoknak. Aztán a világ újra beszippantja és elveszti azt, amit megtalált, és újra befelé halad, majd megint kifelé, befelé... kifelé. És... ez az élet. (na persze nem kérdés ugyebár, hogy több életről van szó..) És. ennyi. Ez rémiszt meg, ez a körforgás.. persze igen, értékelem a szeretetet, a természet szépségét, a stb-t, a stb-t, amit az életet széppé teszik. De én most a dolgok kozmikus értelmét keresem. Életeken átívelőn haladok előre. De miért? Persze most itt nyomhatnék egy entert, hogy igazán hangsúlyossá válljon az a miért, amiben a sorsom kérdőjelezem meg... de nem teszem.
     18 éves lettem én.. és szeretem a József Attila verseket. Mint már említettem, az Eszméletet meg is tanultam. Szerettem elmondani is, hányszor is képzeltem el.. És persze azt mondták az osztályban, hogy fantasztikus volt, meg minden stb. Elértem arra a szintre a verssel kapcsolatban, hogy már gondolkodok, miközben mondom. Hisz, akkor amikor mondtom valaki leejtett valamit mögöttem jó hangosan, mire én azt gondoltam, hogy oké, mutasd meg, hogy ez sem zavar meg téged. És nem is zavart meg. 
     Ugye Vele megoszthatok majd mindent? M. i. n. d. e. n. t. 
     Azt mondták, nézzek a dolgok mélyére. Nos, ez elég mély? Bevállaltam egy olyan sorsot... amit persze, persze igen el tudok viselni. Mert csak olyat vállal be az ember. De ez biztos? Igen, biztos......... 
     Azt hiszem, enyhén szólva elvesztettem a motivációm, hogy agyon készüljem magam a töri érettségimre. (zsír, végre lejött a hülye pattanás az arcomról, ami már napok óta zavart! = élet apró örömei) Tehát. Ha nem készül fel jól, lehet hogy úgy esik, nem vesznek fel. És? De lehet, hogy felvesznek. És? Ezzel nem az érdektelenségem, flegmaságom akarom kifejezni, mert nekem nincs olyanom. Hanem azt, hogy bármi történjék, az élet nem áll meg. És amúgy meg, úgy kellett történnie. Ez nem egyenlő a belenyugvással, de valami oka lesz, bárhogy is történjék. 
     Néha azon is is elgondolozom, hogy milyen másnak lenni. Valakinek, aki nem gondolkodik ennyit, és nem is így, mint ahogy én. Lehet, könnyebb az élete. De ugyanakkor lehet, hogy ő ezen már végigment. Vagy.. még csak most kezd bele. Annyira de annyira kíváncsi vagyok, hogy milyen az, ha az ember megszületik. Úgy értem, a babák gondolnak valamit? És mit? Mi veszi rá őket, hogy beszéljenek? Néha olyan közel vagyok ahhoz, hogy azt mondjam, engem az nagyon érdekel, úgyhogy kísérletezésképpen most kipróbálnám, hogy milyen. És akkor én mennék is, viszlát. Igen, lényegében öngyilkosságról beszélek, de nem a depresszió-dolog motiválna, hanem az, hogy milyen lesz? És persze az is érdekel, hogy milyen volt. Na persze a jelen... hát.. az nem érdekel... annyira (azért ne hangozzak már tökre szarul...). De már elhatároztam, hogy nem fogom megölni magam, bármi is történik (jó elhatározás, mi?). Örülök, hogy egyáltalán kaptam időt itt a Földön, lehetőséget, hogy beteljesítsem az utam. Vagy mi. (-5 intelligencia pont, ha most vmien játékban lennénk) 

Péntek van. És tényleg. És tanulnom kell. Mármint, a hétvégén. Kell matekot, meg törit, meg magyart is. Angoltanulásilehetőséget keresni. Olaszt is tanulni. Ja. Csak úgy lazán az 5 érettségi tantárgyamat. 

   Hova menjek? Egyetem, főiskola, stb..? Van három lehetőségem.. És persze, tudom, hogy ez a választás nem élet-halál kérdése, illetve bármelyiket amelyiket nem választom, később bepótolhatom majd.. De akkor is. 
   v18.0 : 5 év múlva... Az átlagos életvitel fogalmán belül él különleges életet. Turizmus-vendéglátást végzett huszonéves, aki az egyetemi évei alatt már kiépítette nemzetközi kapcsolatait és rögtelen út vezeti Dánia tengermosta partjai felé. Független, kaland- és utaznivágyó. Utazási irodában tervezi a jelent, idegenvezetőként tervezi a jövőt. Hobbija a fényképezés, boltok látogatása, dekorálás, lakberendezés, pszichológia, spiritualitás. Párt keres, hogy szeressen és szeressék és nem azért, hogy kapcsolatban legyen. Titkon még keresi a rövidfilmjének megvalósításához vezető utakat. A múlt világát vonzónak tartja, egyrészt ténylegesen másrészt azért mert az már múlt. Kitud teljesedni a hétköznapi feladatokban, ugyanakkor jobban kedveli, ha talál bennük az átlagoson kívül valami különlegeset is. Kommunikatív képességét fejlesztette, környezete elfogadta és hivatalosan is a biciklisdánok közé tartozik. Nyelvi képességét tovább fejlesztette, immáron egy kezén sem tudja megszámolni, hány nyelven beszél. Szereti a zenét, az olvasást. Szereti maga felfedezni a világot. 
   v213.0 : 5 év múlva... Az átlagos életvitel fogalmán belül él különleges életet. Turizmus-vendéglátást végzett huszonéves, aki az egyetemi évei alatt elég tapasztalatot szerzett, hogy egy hazai cég alkalmazottja legyen. Vágyai látszólag megvalósítatlanok maradtak, de a hitét bennük ugyanúgy őrzi. Munkája során alkalmanként a külfölddel kell kapcsolatot teremtenie, amit szíves örömest tesz meg. Hazai utazási-iroda alkalmazottjaként pszichológiai érdeklődését kielégíti a utazni vágyókkal való foglalkozás. A Magyarországon maradás megnehezítette a számára "Igazinak" vélt fiú elengedését, a mindennapi, baráti kapcsolattartás szintén ezt nehezítette, de ugyanakkor igenis igényli a Vele való kommunikációt. Nővéreivel eltávolodtak, ami lelki sérelmeket okozott a számára, mert ennek oka nem a tényleges, földrajzi távolság volt, hanem a két lélek közötti távolság. Nosztalgikus, a múltat vágyja, abba kapaszkodik és hozzá ragaszkodik. Spirituális utakon keresi a változás lehetőségét, de jól tudja, hogy azt csakis magában találhatja meg végül. Próbálkozik, és vár valamire. A változásra, amitől talán jobb lesz.  
   v319.0 : 5 év múlva... Az extravagáns életvitel fogalmán belül él átlagos életet. Turizmus-vendéglátást végzett huszonéves, aki az egyetemi évei allatt már kiépítette nemzetközi kapcsolatait és rögös út vezeti Dánia partjai felé. Alkalmi munkaként a média világába csatlakozott be, de olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy hivatásos riporterként foglalkoztattja az egyik legjelentősebb dán tv-csatorna. Érdekes emberekkel, történetekkel találkozik mindennap és számol be róluk, ezáltal kiélve szociális érzékenységét, illetve pszichológiai érdeklődését. Sokan ismerik, de csak kevesek értik meg igazán. A benne élő tűz és víz - társaságravágyás és magányravágyás - ellentéte kiéleződött ebben a helyzetben, ami a személyiségének újraértelmezésére kényszeríti. Ehhez szívesen vesz igénybe spirituális eszközöket. A médiában szereplés adta lehetőségeket kihasználva sikeresen megvalósítja a rövidfilmes álmait, majd a filmezés felé terelődik az útja. Ahogy mindig is álmodta.
   v534.0 : 5 év múlva… A karrierista életvitel fogalmán belül él átlagos életet. Szociálpszichológiát végzett huszonéves, aki a rászorulók széles köréből a fogyatékosok ügyével foglalkozik. Kezdetben apró önkéntes segítségével kívánt jobb életet teremteni a számukra, majd kapcsolatai, munkahelye révén egyre fontosabb szerepet kapott. Munkájában áthelyeződött a hangsúly a fogyatékosok életének szervezésére, nem pedig a velük való humánus foglalkozásra. Egy, a fogyatékosok érdekeit szolgáló szervezet létrejöttében vesz részt, ami által az újonnan létrejött, ámde nagy befolyással bíró cégben vezető szerepet kap. Látszólag karrierista életmódot folytat, amiben kevés szerep jut a szerelemnek. Ugyanakkor a mérleg kibillenése mellett meg tudta őrizni a lelki békéjét, hisz mindez a jó ügy érdekében történik. A munkája az élete, ami mellett ugyanakkor bizonyos szabadidős tevékenységeket is folytat, mint a fényképezés. A fogyatékosokról készült megható és megrázó képeit nem kívánja a világ elé tárni.
   v541.0 : 5 év múlva… Az átlagos életvitel fogalmán belül éli életét. Pszichológiát végzett huszonéves, akinek utána nem volt lehetősége szociálpszihológiára szakosodni, így a megélhetés érdekében pszichológusként dolgozik. Saját kis praxist vezet, aminek kereteiben fogadja a klienseit, akik a problémájukkal fordulnak hozzá. Az átlagos hétköznapok és az átlagosság maga beszippantotta őt, még az emberekkel való foglalkozás sem jelent kiutat. Pszichológiai érdeklődését átfogalmazta az a tény, hogy ezt nem hobbiként, hanem munkaként űzi, ezáltal elvesztette az igazi tűzt, ami hajtotta, hogy az emberi lélek mélyére lásson. Beszürkült hétköznapok jellemzik életét, ahogy önmaga is beszürkült, nehezen találja meg az élet pozitív dolgait az általa ismert emberi kicsinyesség, negativitás mellett, amivel minden nap foglalkozik. Az élet iránti szeretet hiánya mellett a szerelmi kapcsolat hiánya is jelen van életében, ugyanakkor jól tudja ennek okát, hisz először önmagát kell szeretnie az embernek. A tudat -miszerint véleménye szerint ő nem egy pszichológus-alkat, de mégis erre az útra lett rákényszerítve – megfertőzte a magáról elképzelt önképét, és rányomta bélyegét az életére.
   v760.0 : 5 év múlva… Él. Szociálpszichológiát végzett huszonéves, aki utána nem tudott elhelyezkedni, de szülei ideiglenes támogatásából, illetve alkalmi munkákból fenn tudta tartani az egyetemi évei alatt megszerzett lakását. A pénzügyi helyzetének szűkössége által, egyre inkább bebizonyosodott, hogy az életszínvonalát az átlagosnál lejjebb kell vinnie, ahhoz hogy lakásban lakjon. Radikális gondolkodásának köszönhetően illetve a racionális jövőt tekintve és extravagánssága, kísérletezésre való vágya és enyhe filozófikus jelleme miatt lemondott az átlagos életvitelről és megszüntette a pénz fogalmát a saját életében. Az utcákat, országokat járva él, fizikuma jobb, mint valaha. Hajléktalan és munkanélküli, de ő ezt nem így fogja fel. Élete szervezetlen, amit ő nem gondol negatívnak. Az ideje nagy részében fut. Emberekkel ismerkedik. Egyetlen fényképezőgépével járja a világot. Adott helyeken elvállal bizonyos munkákat, hogy ételre legyen elég pénze, bár fizikai igényei jóval lecsökkentek. A lelki békéjét sikeresen megszerzi az utakon, a buddhista tanítások híve lesz. Nem él a mai, pénz által irányított világban értékesnek mondható életet.
   v985.0 : 5 év múlva… Az átlagos dolgozó életének fogalmán belül él rendkívüli életet. Pszichológiát végzett huszonéves, akinek a mentális és fizikális vizsgálatok után engedélyezték a kriminálpszichológia elvégzését. Tisztában van vele, hogy ez a munka jelentős áldozatokkal jár az élet több területén is. Életét a bűnözők, gyilkosok lelkének legmélyebb bugyrainak feltárásának szenteli, ami mellett saját magát kívánja fejleszteni, illetve egészségesnek tartani. Ennek érdekében odafigyel, hogy elválassza a munkát a szabadidejétől, ami által hobbijának mondhatja a vígjátékok nézését, az olvasást, a fényképezést, a dekorálást. Lelkiismeretes a munkájában, egy-egy ügyben önmagát is feladja, hogy megértse az emberek motivációját, de ugyanakkor teljes mértékig egészséges, mert megtanult ebből kijönni és önmagának maradni a munkáján kívüli területeken. A szerelem területén nem kívánja feladni az életét, alapvető, hogy a partnere tudjon alkalmazkodni az életviteléhez, ami megnehezíti a pártalálási esélyeit. Az álmait és vágyait feláldozva éli életét a rendkívüli és szélsőséges helyzetben, önmagát elfogadva.
   v991.0 : 5 év múlva… Az átlagos dolgozó életének fogalmán belül él rendkívüli életet. Pszichológiát végzett huszonéves, aki kriminálpszichológiára szakosodott. Tisztában van vele, hogy ez a munka jelentős áldozatokkal jár az élet több területén is. Életét a bűnözők, gyilkosok lelkének legmélyebb bugyrainak feltárásának szenteli. Egy ügyben a legnagyobb mélységekig hatol, beleássa magát a gyilkosok fejébe, ami kihatással van mentális egészségére. Feladja az életét és önmagát a munkájáért, megszálottá válik, az igazságérzete is rendkívül erőssé válik a sok bűntény elkövetését látván. Radikálissá válása és mentális egészségének féltése miatt a feletteseinek legjobb belátása szerint elbocsátják és eltiltják a bűnügyek követésétől. Munkanélküliként nem marad semmije, belebetegszik a helyzetébe. Elmegyógyintézetben éli le további napjait.
   v1096.0 : 5 év múlva… Meghalt. Pszichológiát végzett huszonéves volt, aki kriminálpszichológiára szakosodott. Életét a bűnözők, gyilkosok lelkének legmélyebb bugyrainak feltárásának szentelte, ami mellett saját magát kívánta fejleszteni, illetve egészségesnek tartani. Munkájában egyre gyakrabban került terepre, a nyomozói munkához hasonló volt az övé. Egyik alkalommal szerencsétlenül, megsebezte őt az egyik bűnöző, ami a halálát okozta.
   A fantáziám határtalan.

   Gyorsan kell írnom, mert bármikor lelephezhetnek. Döngetik az ajtót, fából van, bármikor betörhetik, neee. ........ uh, mélypont. Neem. Nem ilyen kémes az életem. Hisz nem is fa-ajtónk van.. Az életem ebben a pillanatban, 19:14-kor szerdán olyan, hogy épp blogolok. A szomorú valóság az, hogy a VIVA megy (fizetett reklám), és épp.. a kompaktdiszkóó megy. De ez szar, úgyhogy elkapcsolok. (Kicsit olyan volt ez, mint a Felforgatókönyv :)) 
   Kedves Személy! Mondanám, hogy The Carbonfools, de úgy hallottam, hogy nem az lenne a helyes megszólítás. Hogy mi a fenéről hadoválok itt? Szimplán csak egy b a r o m i  n a g y véletlenről. Emlékeztek arra a bejegyzésre amiben a klippekről elmélkedtem? Nem. De én igen. Arra is emlékszem, hogy amit ott nem irtam le, de gondoltam az az volt, hogy én milyen klipet csinálnék. Összességében rövid filmek lennének. És csak 1, mondom 1 olyan alkalom lett volna, amikor a nemlétező zenekarom is szerepelt volna a klipben. Olyan lett volna, hogy minden fehér : mi, a hangszerek és egy üres szobában vagyunk. Majd a zene közben mindenféle szináradat jön ránk. Igaz, ami igaz, a fehérből szines ötlet nem a legeredetibb, de ami történt az akkoris fura. Nem történt igazán semmi, csak éppen annyi, hogy a The Carbonfools elhatározta, hogy csinál egy klipet. És ezt leadták a Vivan, sőt még a trailerét is. Én meg nem tudom mikor, láttam. Hát mondom, ember! Ez az én klipem! Tudniillik pont olyan klipet csináltak, amilyet én elképzeltem. Mondom jó, köszi univerzum, vettem a jelet, majd megnézem a klippremiert. Nem volt különösebben az én stilusom a szám, a klipbe is egy kicsivel több drámaiságot tettem volna, de azért furcsa volt látni, hogy megelevenedett a klip amit elképzeltem a szemem előtt, anélkül, hogy ténylegesen közöm lenne hozzá. Nem gondolom, hogy nem ténylegesen van közöm, de.... hát mondom, fura. Ha nem hiszed, nem izgat. Gondoltam, figyelem az interjút velük, hátha megragad bennem valami amit mondanak... de annyira nem. Csak arra emlékszem, hogy őket egy bizonyos cég megkereste, hogy jó lenne ha csinálnának egy klipet, de amit nem tudok az az, hogy már eleve megvolt az ötlet, vagy ők rukkoltak (SOS hülye szó) elő ezzel. Mert szerintem nem ők voltak, hanem az ötlet adott volt. Szóóóval, annál a cégnél a kreativ managerhez vagy ki a franchoz lesz néhány keresett vagy keresetlen szavam! Ha találkozok vele. 
   Ma szoknya volt rajtam.
   Ne lepődj meg, nem kell aggódni, van ami nem változik, hisz Igen, most is tanulnom kéne. Hogy mit? Hát basszus, matekot. Holnap írunk, definiciók meg egykét feladat. A feladatban zsir vagyok, a definició mind hülyeség. Na nehogy azt hidd, hogy azt kell, hogy mi az a gyökjel?! Vagy Logaritmus. Mellesleg emlékszem. Neeem. Az integrál def., határozott integrál def, mk Mk, sn Sn, aztán a felosztás finomitása. Fa schifo! 
   Jaj, komolyan ne gondolj annyira hülyének és randomnak, hogy az előző egymondatos bejegyzést Csak úgy irtam. Bár igazából nem izgat igazán ebben a helyzetben, hogy mit gondolsz. Olvastam valahol, valami asztrocucc rám jellemző, hogy : Nem akar senkinek megfelelni, semminek se tűnni, még annak se, hogy "ő semminek se tűnik", csak szimplán teszi a dolgát. (Igen, ott jobban volt megfogalmazva) 
   Szeretek gondolkodni a dolgokon, pl. most azon, hogy mi lesz a befejezőmondat?! Passz. Majd alakul. Vajon mi lesz az utolsó mondatom? Igen, ez az Igy jártam anyátokkal hatása is. De amúgy meg, tényleg. "Kenyérszagot érzek." Talán. De huh, nem. És neked, kedves olvasó?
   Szóval már a hét elején kiterveltem, hogy a nyáron beszerzett szoknyámat felveszem a héten. Úgyhogy kimostam. Szereztem harisnyát. Csizmát. Meg persze pólót is vettem fel, nyugi. Felöltöztem, bementem. Kaptam egy-két bókot, amit kétkedve tulajdonítok a kisugárzásomnak. Lehet szimplán, csak a "trendimenőcukimuki" cuccok kapták. De persze nem bánom. Ha felszines a bók, akkor nem is kell. Najó hagyjuk.... Szóval bementem. Első óra, késtem 5 percet. Látom, nincs ott Ő. (nem mintha Neki öltöztem volna fel) Következő dupla óra. Eltelt. A kettő közötti szünetben sem láttam. Mondom, nem neki öltöztem ki, de igen, egy kicsit zavart volna, ha pont Ő nem lát ma. .. Dee. Aztán dupla óra után lementem és ott volt. Én meg mondom, zsiiir. Szerencsére nem hangosan. Elmentem mellette, valószínűleg látott, csak hátulról, nem igazán észlelve, hogy most akkor rajtam szoknya van. Aztán felmentem, vártam a teremnél, ahol az óránk volt. Ott volt 2 csaj az osztályból velük beszélgettem, álldogáltam, ő meg ott ült 5 méterre a lépcsőn a haverjával. Persze, hogy ránéztem, de csak olyankor, amikor tudtam, hogy ő nem néz rám. Aztán láttam, hogy bambul. Úgy a közelembe. Najó, ennek az egésznek nincs semmi értelme, hiszen... Ideje továbblépni.
   De ahhoz MEG KÉNE BESZÉLNÜNK!! Fogggalmam sincs, hogy ő erről mit gondol manapság. De igazából nekem sincs, hogy ő mit gondol. És arról sincs, hogy én mit. 
   Hideg van. Mondjuk csak egy rövidujjú póló van rajtam és .... basszus elfelejtettem kivenni a mosást. El kéne indulnom. Matekozni. Mosást kiszedni. Mellesleg olasz szódogára tanulni. Ma lo credo che so giá. 
   Nem Miatta öltöztem ki.

   Hülye hirdetés, nekem nem kell az oldalamra.. Na mindegy. Szóval igy 7 körül elkezdtem volna épp tanulni holnapra, megjegyzem csak törit kell átnézni szóval nem vagyok elmaradva semmitől, amikor is... eszembe ötlik, hogy esetlegesen talán talán megnézhetném az emailom. Nem szokásom, hisz alig használom, ráadásul csak az ilyen szar hirdetőcuccok találnak meg. De azóta amióta Egyesek emailben akartak kapcsolatot kezdeményezni velem,,.... hát azóta sem szoktam rá napi rendszerességgel, hogy nézegessem az emailjeim. De most. Megnéztem. És. Kaptam az iwiwtől egy üzenetet, hogy xy üzenetet küldött, csak keresztnévvel. Mondom jó, biztos egy olyan, hogy gyere el ebbe a buliba, amit mindenkinek elküldött, bárcsak valami személyes lenne. Belépek, és. Valami személyes. Egy srác irt nekem, hogy "Hali, emlékszel rám?" Komolyan, inkább jöjjön a bulilevél.. .. légyszi. 
   Ezt a srácot egy különórámról ismertem meg, de annak már vége. Utána nem sokkal összekészültünk egy találkára emailben, mire ő az egyik végére odabiggyesztette, hogy legyen ez inkább randi. A kövezkető emailem a "randi" napján irtam azzal az egyáltalán nem átlátszó kifogással, hogy húúú valami közbejött és nem tudok menni, bocs. Hát. Vagy az van, hogy szegény kicsit naiv, és bedőlt nekem, vagy pedig ezt figyelmen kivül hagyja és.. újra akar próbálkozni nálam. De miért és miért most?! Mármint, csak úgy random módon eszébe jutottam vagy mi a fene? Vagy netán látott volna, mert a közelembe lakik, szóóvall.. esélyes. Most 7 van ugyebár ő meg félkor küldte a levelet. Mondanám, hogy milyen gáz lenne, meg mekkora buzgómócsingnak nézne, ha most azonnal válaszolnék... de hát istenem, most lépten be, valószínűleg nem véletlen. Egy kicsit rázkódok  a találkozás gondolatától.. rossz értelemben. DE, legalább olyat kérdezett, amire könnyen tudok válaszolni, mert Igen, emlékszem rá. Persze megpróbálok nyitott lenni mindenre, de félő, hogy a nyitottságom a találkozásra félreértelmezhető lesz, úgy hogy én imádnék találkozni. Mindegy, csak gyorsan filózásnélkül váloszolok. Uhh... The Boss, ez van a becenevéhez irva.. Nem baj, nem baj, nem itélkezem. Ha rakok :)-t a levelembe akkor az már érzelemnyilvánitásnak tűnhet, nem?! És még én mondom a nővéremnek, hogy csak lazán irjad azt a levelet... Utálom, ha félreértelmezik a kedvességem. .......NEHOGY ezt tedd te is! Jó, elküldtem, kiléptem. Igy majd csak holnap fogok belépni újra, addig nem fogom tudni, hogy mit is akarhat... vajon... nem is tudom... De. Na akkor csekkoljuk a féjszbúúk profiljáát.. azt ugye nem lehet megnézni, ugye, hogy ki nézte meg utoljára a profilod?! Ugye?.. NEEEE... uhh. Rózsaszín profilkép. Hát viszlát, fiú, ennyi volt.

   Ennyi az egész. Ami jön, azt befogadni, ami megy azt elengedni. (csönd)    És ami se nem jön, se nem megy? Azzal mi van, hm? Az csak úgy van. És felemészt adott esetben, vagy épp az ellenkezője. Megerősít, ill. erőt merítesz belőle? 
   Nagyon szomjas vagyok. És ki kéne vennem a mosást. Fel kéne mennem törit tanulni és bioszt is. És hajat is kell mosnom, majd elfelejtem. Vagy mi. Nagyjából csak ezeket. Szóval. Gondoltam kedveskedek valami információáradattal azzal a napi 1-2 embernek aki fene tudja, hogy (partnerek által) de az oldalamra talál. Vajon mit gondoltok most?! És mi visz rá, hogy blogot olvass? Miért jó blogot írni?! Mondjuk arra tudom a válaszom.  Jó lenne mindentől elvonatkoztatva írni a dolgokról és nem az apró-cseprő földi ügyeket leirni. Hanem valami sokkal másabbat. De hát az élet olyan, mint az élet. Ezért hordj magadnál vödröt. (*imádlak, ha tudod miből idéztem*) 
   Mostanában a klipeken szoktam elmélkedni. Ma volt a Young G meg a Düki klippremierje az Interaktívban. Nem igazán néztem a klipet, sőt egyáltalán nem. Aztán arra figyeltem fel, amit a Zola kérdezett utána, hogy hát "Ez nem túl felvágós?" Vagy valami hasonló. A felvágás pedig hülyeség. És szerintem az imidzs klip is. Mi igazából annak az értelme, hogy (Janicsák Veca - Kék Angyal) konkrétan nem történik semmi csak valakit szépen eltúlozva kisminkelnek és csinirucit adnak rá és nagyon szép felvételek készítése közben "énekli" a számot. "Énekli", hisz az mégiscsak fontosabb, hogy közben gyönyörű legyen az arca.. Kedves Janicsák Veca, nem ellened megyek, hisz te, mint énekes kénytelen vagy ezeket a szabványokat, mintákat követni. De igazából van értelme? Nincs. Nem tartom magam a mostani XXI. századi menő alaknak aki : ateista, a tudás imádója, úgy értve, hogy nagyon racionális (szerintem túlságosan), gondolkodó, világot szemlélődő lény. De jelen esetben igen. Hisz tényleg nincs sok értelme. Nem is a klip készitéssel van a bajom, vagy ilyesmi. Jó, igazából semmivel sincs bajom, csak a klipekről elmélkedek.. Szóval. Én biztos, hogy egy olyan klipet csinálnék, amiben nem szerepelek. Márha énekes lennék. Belegondolva az egy kicsit magamutogató. De hát az énekesi pálya is az, végülis. 
   Az emberek miért akarják másnak mutatni magukat, mint amik? Jó ezt végülis még értem, ennek a pszichológiáját. De az, hogy nem tűnik fel nekik, hogy az az egyszerűbb, ha elfogadják önmagukat és a helyzetüket? Értem én, pl. azt, hogy a Young G meg mittoménmiafene... szóval, hogy olyan állati menő kocsikat mutatnak a klipben. Minek? Mert menő? Ahh. Nem szeretem a média világát igazából. Vajon milyen lehetett előtte az élet? Azt hiszem könnyen megleszek majd a bulvár meg az ilyenek nélkül. 
   Persze el kéne fogadnom, ugyebár, kedves zenek, hogy létezik a média. A valóságban igazából nem okoz nekem problémát, csak úgy elmélkedni szoktam rajta. Mert hát én mindenen szoktam. Azt hiszem, valaki megjött. Tam-tam-tam-tam-tam-tam... igy jöhet le a házunk ajtaja felé. 
   A nagymamám azon a lépcsőn ficamította ki a kezét. Azt hiszem, hogy ... már elengedtem. De azért még szeretem őt, meg persze a nagypapámat. Az sosem fog elmúlni.
   Szoktam azon is gondolkodni, hogy vajon mi lesz az osztálytalálkozóimon. Nem hiszem, de persze nem tudom, hogy eljön majd az a pillanat, amikor nem vonzódom hozzá. Nem Vele akarok beszélni először a találkozón. És amikor összejön valakivel akkor... hát akkor nem tudom mi lesz velem, mivel olyan még nem volt, amióta ismerem. NAGYON meg kéne azt beszélni Vele, nem? Azt, amikor én a hallgatásommal visszautasítottam az ajánlatát. Vajon miken mehetett át?  A nővérem elmondta az egyik tanítványának (idősebb nála a fiú) hogy szerelmes belé. A fiú pedig akkor a beszélgetéskor jól megbeszélte vele, de azóta kb. nem is találkoztak, pedig úgy volt, hogy jó, marad a barátság. Szóval. Én itthon látom, hogy a nővérem milyen szenvedéseken megy át, mert a fiú nem képes válaszolni arra, hogy mikor akar jönni kövi órára, meg hasonlók. És akkor Ő, Ő mit érzett? Azt tudom, hogy egy idő után megutált, illetve ezt éreztette velem. De amig még várta a választ? És ezt hogy dolgozta fel? Annyira szeretnék neki ebben segíteni, hisz nem akarom, hogy ez kihatással legyen a kapcsolatunkra illetve az ő további kapcsolataira és soha az életbe nem merne még egy lányt megkérdezni, mert fél, hogy elutasítják, mert én anno akkora traumát okoztam neki. Mondjuk nem a legérzelmesebb, törékenyebb. De egyértelműen vannak érzései. A francba. Az előző bejegyzésben is róla irtam. Félek megnézni az azelőttit, biztos abba is említettem őt. És persze Ő kapja a leghosszabb bekezdést itt is. Francba.
   Irjunk másról. A főzésről... mondjuk. Hiszen a reklámban arról van szó. Mennyire álszent már a reklámban szereplő család?... Sunyik. Úgy tesznek, mintha tökéletesen harmónikus lenne a családi kapcsolatuk. Akkor jöttem rá arra, hogy másoknál sem tökéletes a családi harmónia, amikor az osztályba 3 anonim alkoholista bejött, hogy elmeséljék a történetüket. Az egyik fiú.. mondanám, hogy férfi -ő beszélt utoljára- annyira erős férfi külsejű volt, hogy amikor megszólalt, halkan, aligjönnekkiszavak a torkomon módon nagyon meglepődtem. "Nem akartam olyan lenni, mint az apám... és éppen olyan lettem." mondta. Remélem rendbe jött az élete. 

   Péntek van, este fél 11.  Az idő nyirkos. 2 égő világít a szobában. És pisilnem kell. Oh! Ez az első bejegyzésem... azóta. De mégis mióta, kérdezed te. Hát. Amióta megváltozott a világnézetem?! Talán. Mindenképpen pozitívabb lettem. Vagyis inkább a negatív szintről jöttem fel a semlegesre. És mindenképpen jobban megértettem magam. Hogy miért vagyok olyan, amilyen. Ami jó... 
   Van valami szép a hétköznapokban. Felkelni. Kellemes hőmérsékletű vízben zuhanyozni és szembenézni a napi teendőkkel. Kis kihívásokat találni, amik a nap adott részét kitöltik, amikor épp unatkoznánk és akkor is amikor épp csinálnunk kéne valamit. Szeretem ...a világot. Mindennel. A fájdalommal, a halállal, az esővel, a hóval, az unalommal, a rossz könyvekkel, az elfecsérelt idővel, a jó kis leckékkel amikből tanulni lehet, az esti tescos kiruccanásokkal, az akadályokkal, a média túlhajszolt világával. Na jó, azzal talán annnnyira nem. Szeretek kimenni a természetbe, de ugyanakkor a meleg kis házba is szeretek visszatérni. Szeretek gondolkodni. Szeretek szeretni.
   Olyan vagyok, mint aki még nem járt a világban és most fedezi fel. Részben így is van.. de mégis inkább valaki olyan vagyok, aki már járt itt. Már ismerte ezeket a dolgokat, csak nem értékelte őket eléggé. Ezért megfosztották tőlük. És amikor újra visszakaphatta őket, visszatérhetett, akkor rájött, hogy mennyire szereti is ő ezeket a dolgokat, és már igazán értékeli őket. 
   Elengedés. Ideje továbblépni. Megismerek valakit, erre ezt kapom, hogy : ideje továbblépni. Mindegy, annyira nem volt lényeg. De.. Vele. Mi legyen Vele? Ő számomra az ideális férfi. Nem az, aki elérhetetlen és tökéletes. Hanem az, aki .. amilyennek egy ideális férjet képzelnénk akivel harmónikus kapcsolatban élnék. Van humora, nem utolsósorban. Kedves, mindenkivel. Okos. Gondolkodik. Vannak céljai, de nem csak pénzéhes vagy ilyesmi. Az életről is gondolkodik. Olyan állatira jól néz ki. Ez nem az a jesszusdehelyesdecsakazarca vagy dejóateste (bár mindakettő igaz rá) hanem az, akire ránézel és aaahhh. Legalábbis én. A szeme, a haja, a borostája, mert az is van neki. Az öltözködése. És a belső kisugárzása, nem utolsósorban. Ezer életen és ezer bajon át. Szó szerint. 
   Vajon.. ő még emlékszik? Persze. És fogunk kezdeni azzal az ígérettel valamit? Így, hogy egyre csak közeledik az a bizonyos nyár. Az a bizonyos nyár. Amikor elutazunk. HA, elutazunk.. 
   Amúgy egyre inkább közeledik az a pillanat is, amikor el kéne döntenem, hogy melyik egyetem, hova, mit valami tanfolyamra jelentkezni, érettségi, engame vagy nem engame. Huh. Bár egyelőre az egyetlen dolog, amire figyelnem kell az a hétfői nap. Kisérettségi magyarból. Majd.. meglátjuk hogy alakul. De mondjuk biztos jól. 
   Más vágyam nincs csak ő. És szívem álmot sző. Én csak őt látom, azt álmodom, értem jő majd egy boldog napon.... oh, elkalandoztam. De amúgy tényleg álmodtam már vele. Vagy.. 5ször legalább. Vele mindig olyan álmaim voltak, amik után egy kicsit rossz érzés felébredni. De nem is ez, hanem inkább az, hogy volt egy olyan érzés oh, 6-nál tartok, szóval volt egy olyan érzés az egyik pillanatában az álmodnak, amit nem akarsz elfelejteni. És egész nap azt próbálod felidézni és a halávny foszlányok segítségével ébren tartani magadban. Amik annyira jó érzések, hogy fáj elengedni. És nem is igazán akarsz aludni menni, hisz akkor újraíródik az álmod. Na igen, Vele csak olyanokat szoktam álmodni. 

   Imádom. Lehetetlen, hogy ma ne hallgassam meg mégegyszer azt a számot. Amikor elolvastam a kommenteket, hogy "elsírtam magam a videó alatt" úgy voltam vele, hogy .. pfff..... hát, talán én is fogok. Talán elsőre nem is, mert annyira a szám hatása alatt voltam, hogy nem is igazán fogtam fel. Egyedül a dologban azt utálom, hogy valószínűleg elég hamar eljön majd az a pillanat, amikor a szám elveszti a varázsát az újdonsága miatt. Ettől függetlenül imádni fogom, de már nem lesz ugyanaz. Persze ezt a pillanatot próbálom késleltetni azzal, hogy naponta csak egyszer hallgatom meg a számot, ahelyett, hogy mániákusan nyomnám a replayt, amit nagyon is szivesen tennék... de sajnos igy is el fog jönni az a pillanat. Mint amikor először hallgattam a Sweet Talk-ot, és csak úgy ment, hogy minél több számukat megismerjem és akkor hirtelen.. jött az a rész, amikor olyan máshogyan énekli a Hold ont. Szintén egy kommentben olvastam, hogy "Olyan, mintha meghalna egy részem." És, egy kicsit tényleg. Persze már az az érzés is elment, az újdonságával együtt. Na de ne tévesszek meg senkit, nem a címadó szintén fantasztikus számról van szó. 
   Hiányzik a Piroska utcai strand. A Dagály, meg a többi az olyan, ... oda mások is járnak. Nemcsak az Aegonosok vagy kik. Ugyanis amig a nagyszüleim éltek, be tudtunk jutni oda, mivel a nagymamám egyszer náluk dolgozott, de igy nem engednek be. Persze, a nagyszüleim is hiányoznak. Tényleg nem értékeltem őket, és az ő szeretetüket eléggé, amig az megvolt. Visszajárni a lakásukba, .. annyira furcsa. Nosztalgia. Ott ültünk mindig a konyhában. Meg ott aludtunk náluk, bár olykor nehéz volt elaludni a nagymamám horkolása miatt. De persze azt is imádtam. Velük. Aztán reggel, amikor a nővéreimmel külön-külön, a magunk idejében felébredtünk és kimentünk a nagymamámhoz a konyhába. Kakaót inni a virágos bögréinkből. Ez persze hogy hiányzik. 
   Mindenesetre ma strandoltam. A Dagályban. Elég meleg volt, de ami rosszabb, elég sokan voltak. És én nem szeretem a tömeget. Amikor mész abba a forgóáradatban a vízben és másodpercenként le kell lassitanod magad, mert van előtted valaki, az elvesz az élvezetéből. Mindegy is. 
   A lényeg az az, hogy a Sport tv-k tényleg nevetségesek. Már többször elkezdtem a második bejegyzést, és mindig ez volt a véleményem. De most végképp ez. Kezdjük azzal, hogy én szeretek egy sportot. Amit, ki tudja, miért, mindig a Sport2-n adnak élőben, ha egyáltalán adják élőben. És, ki tudja miért, nekünk az új tv-nk megvásárlása óta eltűnt a Sport2. Ami szívás. Csak Sport1 meg valami SportM, vagy mi van. A Sport1-en meg, mintha el akarnák lehetetleníteni az életemet, sokszor csak hajnali időpontokban adják az ismétlést. És akkor választhatok hajnali 2 és a 4 között.. .. egyelőre nem bánom, mert nyáron megengedhetem magamnak ezt, de évközben nem. Volt is már egy verseny, amit kihagytam, de az nem is volt egy jó verseny. 
   Szóval ugyebár ma strandoltam. 5-ig, merthát milyen ritkaság az, hogy nem hajnalban, hanem normál időpontban adják az ismétlést. Elterveztem, kijött időben, fél 5-re hazaértem. És vártam. Hogy elkezdődjön a kedvenc sportom a Sport1-en. Ha valaki tudná, K1 ment ma 5-kor a Sport1-en. Ami nem, nem a kedvenc sportom. Szóval ugy voltam, hogy.. MI? . .. Aztán megnéztük a nővéremmel, csak a Port-hu szerint ment a kedvenc sportom ma 5-kor ott, a Sport 1 hivatalos oldala szerint K1 ment. Az ember azt hinné, hogy a Port.hu megbízható. De nem.               Ami kár. Kíváncsi vagyok, a nyomtatott tv-műsorokba mit irtak. Végülis, ... lényegtelen.
   Szóval itt vagyok. Negyed 10-kor. Bejegyzést irok. Utálok egyedül lenni a házunkban. Majd persze a saját lakásomban megleszek, de nem ebbe a többszintes házba. ( Tisztáznám, hogy ne egy fényűző 6 emeletes házat képzelj el. ) A nővérem biciklitúrán, a másik csillagokat néz, anyám csinál valamit valahol és apám is. Én meg még fent vagyok. Vagy úgy, reggel 5ig, mert miért ne. Mert persze a kedvenc sportomat csak akkor tudom megnézni. De mindegy, kihívás. Én pedig szeretem azokat. 

   2011 nyara van, július valamennyi, péntek este negyed 10 múlt és én blogolok. Még nem vacsoráztam, talán majd kéne. Igen, ez az a nagy dolog, amit meg akartam osztani most a világgal. Annyira nem értem, hogy miért kell MINDENT megosztani a twitteren. Tudom, hogy furcsa és ellentmondásos ezt mondanom, aki egy oldalt dedikált a saját személyiségének és az életének, de akkor is. Nem értem a twittert. Hogy miért kell minden egyes apró pillanatot megosztani, azt meg talán végképp nem értem, hogy miért kell az életed legfontosabb pillanatait, miközben átéled őket, akkor rögtön az Interneten közzétenni. Mármint most a konkrét példa amire gondolok az, az a nő aki közzétette születése minden egyes pillanatát a twitteren. Na de váltsunk témát.
   Azt hiszem szerencsés bloggernek tarthatom magam, hisz : én tudok úgy gépelni, hogy nem nézem a billentyűzetet. HA. Annyira nem nagy tehetség..
   Nem is tudom, jó ötlet volt újrakezdeni a blogot? Hát persze. Tisztáznám, kedves -mégmindignemlétező- látogatóim, hogy egyrészt nekem nincs bajom azzal, hogy ti nem léteztek, másrészt pedig én ezt az oldalt magamnak csinálom. Hogy tisztázzam és leirjam a gondolataim. Talán ez is hozzáfog segiteni, hogy jobban megismerjem önmagam?!.. Talán. De mondjuk még van időm. 
   Nem szeretem amikor azt mondják, hogy "Élj most, csak most, utána úgyis szar lesz, tinédzsernek lenni a legjobb!!" Mert nem hiszem hogy igy van. Szerintem a legjobb évek nem korlátozódnak csak a tinédzser évekre..... persze ezt azért is mondom, mert nekem azokból az évekből elég szarok jutottak. De most mi lenne benne a jó? A felelőtlenség, úgy értem, hogy még mindig esetlegesen gondoskodnak rólad, a társasági élet?, a "bulizás"?. Biztos vagyok benne, hogy én idősebb koromban is csinálni fogok valamit. Ha nem utazgatok - amit talán azért nem mert a szervezetem már persze nem lenne e régi - akkor otthon lesz tevékeny életem. Nem egy extrémnagyira kell gondolni, csak valakire aki nem csak az unokáiért él és nem csak várja azt, hogy vége legyen. Nem úgy értem, hogy várják, minthogy kivánják a halált, hanem úgy, hogy úgy gondolják, hogy hamarosan elérkezik és felkészülnek rá. 
   Azt hiszem egy kicsit összébb kell szednem a gondolataimat, hogy egy-egy blogbejegyzésbe ne csak halálosan random módon kezdjek el irni az élet mindenféle dolgáról. Arról még nem döntöttem, hogy a régi dolgokat, bejegyzéseket publikussá tegyem-e vagy sem. Az mondjuk eléggé a nem mellett szól, hogy azok esetlegesen elhúznák az oldalt..
A SPORT 1/2 nevetséges. (Na erre a befejezőmondatra nem számitottál mi?)